Stella L. Brandy • 0 komment
Kresley Cole - Vámpírvér
 |
| Kiadó: Ulpius-Ház Eredeti cím: Dark Needs at Night's Edge |
Csókja könnyű…
Érintése ellenállhatatlan…
Néomi Laress, a híres táncos, gyilkosság áldozata lett. Túlvilági erők birtokosaként, de az élők számára láthatatlanul kísért otthonában, elriasztva a betolakodókat, mígnem találkozik egy könyörtelen halhatatlannal, aki felébreszti szenvedélyét.
Hogy ne tehessen kárt másokban, fivérei elhagyatott kastélyházba börtönzik Conrad Wrotht, a félelmetes vámpírt. Ám ott egy megfoghatatlan lény még mélyebbre taszítja az őrületbe. A vámpírban vágy ébred a nő iránt, de még ha sikerül is elnyernie Néomit, az őt üldöző sötét erőktől nem szabadulhat…
Véleményem
„[…] néha kegyetlennek kell lenned, ha kedves akarsz lenni.” |Nix bölcsesség|
Ez a rész már egy kicsit másmilyen hangvételű volt – nem olyan, mint a többi. Azt hittem, hogy azért ennyire nem lesz depresszióshangvételű az elején – bár néhány értékelés, és a fülszöveg is erre utalt.
„– A fivéreid közül miért épp téged választottak be a Kapsligába?
– Nikolai volt az örökös, Sebastian a tudós. Murdoch a szerető. Különleges érdeklődés híján belőlem lett a gyilkos.”
Conrad egy érdekes személyiség – kicsit sajnáltam, mert akarata ellenére lett belőle vámpír, ráadásul így még az emberi-szektája is elkezdte üldözni. Persze Nikolait nem tudom hibáztatni, mert azért tette ezt Conraddal, hogy megmenekítse a fivéreit – csak, hát nem tudta, hogy öccse miben is vesz részt.
Ahhoz képest, hogy milyen őrültnek lett bemutatva én mégiscsak megkedveltem ezt a fickót. Azért, mert minden keserűség ellenére próbál megjavulni – igaz ebben nagy szerepet játszik Néomi. Szeretem az őrült énét, mert olyankor mindig olyan gondolatai vannak, amiből megismerhetjük, hogy miért is nem élvezi a helyzetét.
„– Időnként feszengek a közeledben, mert te és mindaz, amit teszel, nagyon szokatlan a számomra.
– Például mi?
– A nevetésed. Mintha a nap minden másodpercében arra várnál, hogy nevethess vagy incselkedhess.
– Très terrible. Hogy bírod ki mellettem? Bizonyára a szentekhez illő türelmeddel és higgadtságoddal.”
Néomi élete nem egy vidám történet – és ezért lett olyan valóságos. Nagyon tetszik, hogy a könyv elején csak egy kis részletet ismerünk meg az életéből, aztán kiderül mindenféle még – például, hogy nem mindig volt művész-balett-táncos.
Néomi nem az a szende lány, hanem sokkal inkább egy csábító – mondjuk, nagyon tetszik, ahogy játszik Conraddal.
„– Az emberek azt hiszik, a boldogság csak úgy az ölükbe pottyan. Küzdened kell érte. És néha akkor kell megragadnod, amikor rugdos és sikoltozik.”
A történet tetszett, mert végre valami olyan probléma volt, amit nem lehet áthidalni egy csókkal vagy kedveskedő szóval – a csók lehetetlen lett volna. Meg az is nagyon tetszett, hogy egy szellem – akit brutális módon megöltek – és egy kíméletlen gyilkos élete hogyan fonódik össze. Ebben a történetben végre nem volt minden egyszerű – először is, mert Conrad vére nem éledt fel Néomi jelenlétére, de ugyanakkor érezte, hogy ő a párja.
Nagyon tetszik a karakterek fejlődése – például, amikor Conrad megtudta, hogy mi történt Néomival, vagy amikor Conrad bevitte Néominak az újságokat. Igazából, az, hogy nem ment el, amikor lehetősége lett volna rá – vagyis, amikor már Néomival kicsit elmélyültebb kapcsolatot ápoltak – szerintem nagyon szép volt. Oké, hogy utána elment, de az muszájvolt.
Igazából a történet tetőpontja az volt, amikor Cade megöli Néomit – Conrad pedig természetesen meg akarja ölni Cade-t. És itt végre minden a helyére kerül, mert Conrad bármit megtenne Néomiért, még a halálból is visszahozza, még a testvéreivel is megbékél.
A magyar kiadás hát… A fordító változtatása annyira idegesített, hogy néha már azt se tudtam miért szerettem ennek a szövegét – mert én utálom, ha egy sorozatban egy dolgot másként írnak, ejtenek…
A borító és a fülszöveg viszont rendben volt – huh, ez a fiúcska cuki. A cím meg végre klappolt a történettel – igen, egy vámpír az egyik főszereplője.
Kedvenc idézeteim:
„– Igen, a tanácsodra van szükségem.
– Az én tanácsomra – nyomta kezét a mellkasára a valkűr. – Hát nem te mondtad nemrégiben, hogy „őrült” vagyok, hogy „megzápult az agyam”? Hüpp-hüpp, Rydstrom. Hüpp-hüpp. Annyira a lelkembe tapostál, hogy egy egész hordó fagylaltot befaltam, persze nem tettem, mert a valkűrök nem esznek.
Rydstrom összehúzta a szemét.
– Ezt Bowentől hallottad?
– Öröktudó vagyok.
Tőle szokatlanul előzékeny hangon Rydstrom azt felelte:
– Akkor azt is tudod, hogy gyönyörűnek mondtalak.”
~ 118 - 119. oldal
„Tegnap, miután felébredt hosszúra nyúlt szendergéséből, egy halom újságot talált a padlón. A vámpír morogva közölte:
– Sikerült összeszednem párat azokból, amelyekhez nem fértél hozzá. – Néomi úgy vélte, egy Conradhoz hasonló férfinál ez egy csokor virággal ér fel.”
~ 142. oldal
„Míg Mari elsétált a terem másik végébe, Nïx két rendkívül vonzó férfira mutatott, akik szarvat viseltek.
– Az ott Cade, makulátlan szépség és morális ambivalencia. Tökéletes ellenpárja a dicső Rydstrom királynak, aki csupa sebhely és büszke becsület.”
~ 220. oldal
Címkék: 21. század, 400-499, Darvas Eszter, erotikus, fantasy, felnőtt, Kresley Cole, romantikus, sorozat, Ulpius-ház, urban fantasy, váltott
régebbi újabb
