Metaoptika
A blog az igazi metaoptika csak könyvekre fókuszáló testvére, ami a szakdolgozatom miatt került létrehozásra. Könyvek, adaptációk és értékelések. Az akadálymentesítés megteremtése blogos közegben, a lehetőségekhez mérten.
UNBOXING | BASC - 2018. április (magyar)
Stella L. Brandy • 0 komment

Sziasztok, Utazók!

Egy újabb doboz, és még egy aztán már csak az összehasonlító van hátra, azzal szerencsére elég jól állok. De persze, ha állást kéne foglalnom eddigi dobozaim között, hogy melyik az, ami a legjobban és még annál is jobban az ez lenne. A BASC az április magyar dobozával levett a lábamról.

Mi is az a Book a Sloth Club?

Az első könyves meglepetésdoboz, ami mindig tartalmaz egy frissen megjelent könyvet, valamint a könyvhöz és a témához kapcsolód ajándéktárgyakat. A témákat előre megmondják, valamint adnak egy kis kategória besorolást is, amivel könnyebbé tehetik az emberek számára a rendelés megfontolását.

Elérhetőségek




Unboxing

A dobozt az angollal együtt a már sokat emlegetett összehasonlító elemzés miatt szereztem meg, a BASC pedig volt olyan kedves, hogy promóciós célból ingyen küldte nekem a dobozokat – ez annyit tesz, hogy két dobozt ingyen kaptam, és én és Ti is majd eldönthetitek, hogy belevágtok-e a meglepetésdobozok vásárlásába.


A csomagot MPL automatába kértem és már másnap ott is volt, de biztos sokan rendeltek mindenfélét és ezért a közeli postába kellett érte mennem. Kisebb szívinfarktusom volt, amikor láttam, hogy a hölgy hogyan forgatja össze-vissza mindezt kicsi dobáló mozdulatokkal… De szerencsére valamennyire védve volt, mert a nagy bubis boríték védett valamiért (érdemes lenne rájuk ragasztani a törékeny címkét, hogy hátha akkor körültekintőbbek).


Könyv – John Green: Teknősök végtelen sora

Fülszöveg
A Csillagainkban a hiba szerzőjétől
A tizenhat éves Azát sosem hozta igazán lázba a szökevény milliomos, Russel Pickett utáni nyomozás, de miután százezer dolláros pénzjutalom forog kockán, legjobb és legvakmerőbb barátnőjével, Daisyvel buzgón kutatni kezd utána. Együtt próbálják megtalálni az utat először is Pickett fiához, Davishez.
Aza minden erejével igyekszik. Próbál jó gyerek, jó barát, jó tanuló és még jó detektív is lenni, miközben sötét belső gondolatai spirálként tekerednek köré.
John Green, az Alaszka nyomában, a Katherine a köbön, a Csillagainkban a hiba, és Papírvárosok díjnyertes szerzőjének várva várt új könyve kíméletlen őszinteséggel meséli el Aza történetét.
Teknősök végtelen sora ragyogó regény szerelemről, akaraterőről és egy élethosszig tartó barátságról.

A könyvet elég gyorsan kitaláltuk, hogy mi lesz, de ez sem szegte kedvünk és elfogyott az összes doboz. Én ezt a dobozt mindenképpen megrendeltem volna, mert a húgom nagy John Green fan és gondoltam beviszem a BASC-megszállottság bűnébe {fun fact: csak a könyvet kapta meg, de mindenre fájt volna a foga}.
Mint ahogy a legtöbb esetben a könyvet várja mindenki és ez mindig így is lesz egy ilyen doboz esetében – akkor is, ha mondjuk, kitaláljuk, mi is az tulajdonképpen. Ebben az esetben szerintem éppen ezért rendelték meg rengetegen a dobozt.

Lajhírek és mágnes
Volt papírtermékünk – amiket gondosan nem írtak rá a lapra –, de így fél év után szerintem, ezen senki sem lepődik meg. Most(tantól?) egy Lajhírek című kis füzetecskét kaptunk, amiben az aktuális szerzőről volt pár információ, néhány idézet egy teszt és egy instagram játék – ezt mind a Prológus csapata készítette.
A másik „papír” termék az egy irtó cuki mágnes, amin az új design található. Mivel imádom a mágneseket és gyűjtöm is őket ezért ennek is méltó helye lesz a hűtőn – aztán mikor végre különköltözök a Párommal, hát jön velem.

Zacskós kávé
Van egy termék, amivel úgy vagyok, hogy a Párom, anyukám, anyósomék isznak kávét én viszont csak tejeskávét és cappuccinot. Nem mondom persze, hogy nem fogom megkóstolni, de nem ez lett a kedvencem. Viszont örülök neki, hogy a BASC nem csak a tea vonalon mozog, hanem a kávé vonalán is – talán majd a forrócsoki is beköszön.

Relax gyertya, narancsos-csoki krém és nyalóka
A dobozban még volt egy kis finomság a gyomornak és az orrnak. Utóbbi egy nagyon cuki tégelyes gyertya, aminek kellemes illata van, és nagyon tetszik a felirat tipográfiája. Kicsit félek tőle, hogy úgy járok vele, mint a poharas gyertyák esetében, hogy oldalt marad gyertya, de majd igyekszem erre figyelni.
A másik két dolog a gyomrot kényezteti. Az egyik egy narancsos-csokis krém. Örülök, hogy ezt sikerült a dobozba rejteni, mert a Párom a narancsos-csokit nagyon szereti, én pedig vele szeretném elfogyasztani. Külön örülök, hogy allergén anyag mentes, mert Párom többek között a laktózt nem nagyon bírja – egy erős gyanúval, hogy a mogyorót sem.
Aki ismer, az tudja, hogy szeretem a színes nyalókákat, mert azok a gyerekkoromat idézik. Tudom, hogy gyerekesnek hangozhat, de én annyira örülök, hogy a téma spirál részét így oldották meg.

Plüss teknős és teknősös óra
Ez a doboz azért is lett a kedvencem, mert volt benne egy csomó olyan termék, aminek nagyon örültem (lásd: nyalóka). A kedvenceim azonban most kezdődnek – kezdve mondjuk a képen látható hihetetlenül édes és fantasztikus plüss teknőssel!
Ez volt az első dolog, amit megláttam és azt hittem, hogy ott végem van. Imádom a plüssöket {nem hiába kaptam Páromtól Smedve urat, tudjátok azt a bazinagy jegesmedvét az IKEA-ból}, és ez egy nagyon puha és nagyon cuki kicsi teki – fun fanct: egyik szaktársamnak nem is olyan rég rajzoltam SzigmaTekit. Szóval igen, én teljesen elvesztem.
A másik teknősös dolog egy nagyon édes óra-nyaklánc. Szerzek egy vastagabb láncot, mert ezzel egy kicsit félnék, hogy bizony elhagyom. Nagyin szép amúgy és talán rá tudnék nézni egy órára, hogy lássam, mennyi idő van hátra még az órákból.

Könyvszütyő
Az abszolút kedvencem az a könyvszütyő – vicces, hogy egyet szerettem volna és rögtön kettő lett. Ennek az anyaga jobb, mert vastagabb – ennek előnye, hogy jobban védi a könyveket, hátránya, hogy nem biztos, hogy egy vastagabb könyvecske belefér. Amúgy szerintem nagyon ötletes és örülök, hogy már két könyvet is tudok vinni magammal, ha úgy adódik.

Összességben

Azt kell, mondjam ez a doboz nekem mondhatni a csúcs. Szerencsére én nem úgy állok hozzá a dolgokhoz, hogy ez A doboz és ennél semmi sem lehet jobb – ha így lenne, most nagy bajban lennék. Csak végre egy olyan dobozt kaptam kézhez, aminél ha arra gondolok, hogy mit szeretnék látni egy ilyen meglepi dobozban azt mondhatom, hogy ezt.
Ezzel a dobozzal a BASC elintézte magának, hogy egyszer előfizessek, akár egy évre mondjuk YA vagy felnőtt témában – bár meglepő, a YA vonal nagyon tetszik, mert ha a könyv nem is jön be annyira, még mindig oda tudom adni húgomnak. Féltem a doboztól, de kiderült, hogy életem hátralévő részében örök hálával tartozom a BASC csapatának, hogy elérhetővé tették számomra ezt a dobozt az összehasonlító elemzéshez. Kösözönöm!

Címkék:


régebbi újabb