Metaoptika
A blog az igazi metaoptika csak könyvekre fókuszáló testvére, ami a szakdolgozatom miatt került létrehozásra. Könyvek, adaptációk és értékelések. Az akadálymentesítés megteremtése blogos közegben, a lehetőségekhez mérten.
Könyvfesztivál 2019 | Kívánságlista
Stella L. Brandy • 0 komment

Sziasztok, kedves Unatkozó Utazók!


Nos, elérkezett egy újabb könyves esemény, méghozzá a Könyvfesztivál. Már minden könyvmoly lázban ég, még azok is, akik esetleg nem tudnak kijutni az eseményre – azoknak a kiadók online kedveznek. Sorban jelennek meg a blogok felületein a könyves kívánságlisták – még akkor is, ha a blogger éppen vizsgák kereszttüzében harcol, vagy éppen érettségire kellene készülnie.
Eddig minden évben édesanyám születésnapjára esett az esemény és így rendszerint el lett szabotálva a programom. Viszont tavaly amikor kimentünk Istvánnal, akkor megbeszéltük, hogy habár a tömeget egyikünk sem szereti, a Könyvfesztivál mégiscsak egy esemény. Szóval megbeszéltük, hogy kimegyünk és idézem „Nem vettem neked semmit húsvétra, de minek is vettem volna, ha csütörtökön veszek neked egy csomó könyvet?” – egyszóval, én jól járok.
De, hogy legyen egy kis akadály: csak egy Nicholas Sparks és maximum kevesebb, mint 15 könyv jöhet haza velünk. Adódik a kérdés: vajon hol találok majd még leárazott könyveket? Hiszen azokat sosem találtam meg, mert teljesen bezárkóztam a tömegben. Szóval remélem, azért találok valami leárazott részleget – Ti esetleg tudjátok, hogy hol találhatok ilyeneket?

És akkor jöjjön az én kis listám, ami nagyjából tökre más lesz azzal a könyvhalmazzal, amivel majd hazatérek csütörtökön. Na jó, talán nem teljesen lesz már, de azért lesznek még itt meglepetések – például, hogy Fodor Ákos köteteket nagyon nehéz beszerezni. De, hogy mi kell a lánynak, ha albérletbe költözött és minimális könyvhelye van? [Oké, ez így nem igaz, pont tegnap rendeltünk 4 plusz polcot a két könyvespolcba. Lesz itt ám habzsi-dőzsi.]




A könyv, ami meg sem jelenik

David Levithan: Majd egy nap (Nap nap után 3.)

Véletlenül láttam meg, hogy egy nagyon várt könyv végül mégsem jelenik meg Könyvfesztiválra – erre István azt mondta, hogy semmi baj, legalább Könyvhétre is lesz mit megvenni. Sajnálom kicsit, mert nem csak én szeretném elolvasni, hanem István is. Mindenesetre azért rajta szerepel a listámon, hátha mégis.

Fülszöveg
Minden nap egy új test. Minden nap egy új élet. Minden nap új választások. Amióta csak A emlékszik, az élet azt jelentette, hogy minden nap más ember bőrében ébred, és a nap végéig kénytelen annak a valakinek a testében élni. Mindig azt hitte, hogy senki hozzá hasonló sincs a világon.
Azonban A tévedett. Vannak mások.
A már megszenvedte az olyan erős érzelmeket, mint a szerelem vagy a magány. Most viszont még vár rá, hogy megtudja, milyen extrém irányokat vehet ezek hiánya az életben – és hogy milyen felfedezni, hogy nem egyedül van a világon.
A Majd egy napban David Levithan még mélyebbre visz minket A, Rhiannon és Nathan életébe, valamint azéba, akit ők Reverend Poole-ként ismernek, valamint még mélyebb kérdésekkel kerülünk szembe, mint a Nap nap után vagy az Egy másik nap során: Mi a lélek? És mi tesz minket emberré?


A szerző, akitől csak egy könyv jöhet haza velem

Nicholas Sparks

Nicholas Sparks egy olyan szerző, aki a párkapcsolatomban igen fontos szerepet játszik. Ismeritek ti is azt, hogy minden amerikai filmben a Szerelmünk lapjai a meghatározó film? Nos, nálunk az a helyzet, hogy a Szerelmünk lapjai mindkettőnk egy szeretett filmje, és mivel én szeretem Nicholas Sparks írásait, így a párom a fejébe vette, hogy akkor Nicholas Sparks könyvei az ő aduászai – csakhogy kezdünk belőlük kifogyni.

Nicholas Sparks: Minden szívdobbanással
Az észak-karolinai Hope Anderson és a szafarikat vezető, Zimbabwéban született és nevelkedett Tru Walls véletlenül találkoznak Sunset Beachen. A köztük kialakuló kötelék széttéphetetlennek tűnik, de vajon hogyan döntenek, ha a személyes boldogságuk szembekerül a családjuk iránti kötelezettségeikkel?

Nicholas Sparks: Első látásra (Igaz hittel 2.)

SPOILER

Jeremy Marsh, aki megjelenésével felforgatta Boone Creek kisvárosi, unalmas hétköznapjait, választásra kényszerül: feladja biztos állását, egzisztenciáját, és a szerelmét követve „elássa magát” ebben az isten háta mögötti kisvárosban, vagy folytassa korábbi megszokott, kényelmes életét? Családot alapítson, vagy még ne állapodjon meg? Hosszas vívódás után rájön, hogy képtelen Lexie nélkül élni, ezért úgy dönt, feleségül veszi a lányt. A fiatalok esküvőjükre készülődnek, és boldogan várják első gyermeküket. Napjaikat teljességgel leköti új életük felépítése: autó- és házvásárlás, az új otthon felújítása, az esküvő megszervezése, és mivel még csak rövid idő telt el azóta, hogy találkoztak: egymás megismerése. Az izgatott készülődést azonban megzavarja egy Jeremynek küldött névtelen üzenet, amely gyökerestül felforgatja az eddig nagy gonddal felépített életét…

A könyv, aminek nem olvastam az első részét még, de valamiért úgy érzem, kell

Jessica Park: Nyugtalan vizek (Lélegezz velem! 2.)

Az első kötetet húgomtól kaptam tavaly születésnapomra – ezzel nagyon meglepett, de nagyon tetszett a figyelmessége, hogy elment 3 Libribe is, hogy azt a könyvet megszerezze. Most megjelenik a folytatás, ami azért szuper, mert így tudom majd egymás után olvasni a köteteket. Egyedül talán ennél a kötetnél érzem amúgy úgy, hogy talán ismeretlenbe nem kéne beleugrani, ugyanakkor Jessica Park írásait szeretem. A borító és a történet érdekessége mindenképpen amellett billentette a mérleget, hogy be kell szereznem.

Fülszöveg

Vihar készülődik, és a viharok fölkavarják a vizeket.
Blythe McGuire egy tragédia utáni lelki betegségéből kilábalva megtanulja, miként engedje el a múltat, és fogadja tárt karokkal a jövőt. Azt a jövőt, ami immár elválaszthatatlan a Shepherd testvérektől.
Közte és Chris között eget-földet rengető szerelem szövődik, ami messzire űz minden szívfájdalmat.
Sabinnel mély barátság köti össze, ami – mindkettőjüket meglepve – alaposan felkavarja az életüket. Ezt a barátságot teszi most próbára a fiú máig kísértő szörnyű múltja. Mert a megsebzett lélek irgalmatlanul sajog tovább.
Így most Sabin merül víz alá, ő kapkod levegő után, és félő, hogy az érzelmi zűrzavar mindhármukat olyan sötét örvénybe taszítja, ahonnét nem menekülhetnek. Bár Blythe megjárta a maga poklát, Sabin megmentése sokkal nagyobb áldozatot követel, mint a lány eleinte hitte. Bizalmas, szeretetteli kapcsolatuk segíthet, de úgy tűnik, minden eddiginél nehezebb feladat rávennie Sabint, hogy elfogadja a támogatását.

A történet, aminek az első részét láttam filmen és bőgtem – és mazochista vagyok

W. Bruce Cameron: Egy kutya négy útja (Egy kutya négy élete 2.)

A mazochizmusom nem ismer határokat és habár sokkal nehezebben viselem a kutyás történeteket, mióta elköltöztem, ettől függetlenül nagyon szeretem őket. Szívesen olvasok kutyákról, mert szerintem nagyon intelligens lények. Szeretem azokat a történeteket, amiknél a kutyák nézőpontjából ismerjük meg a dolgokat. Az újjászületett kutyus története számomra nagyon megható és többször sírtam a filmen, mint szerintem életemben eddig bármikor.

Fülszöveg

Buddy jó kutya.
Miután számtalan kalandos életen át kereste küldetését, Buddy immár biztos benne, hogy végre megtalálta, és teljesíti is azt. Mégis valahányszor végignézi, ahogy az eleven Clarity újból és újból bajba kerül, Buddy meggyőződik róla, hogy a lánynak szüksége van saját kutyára.
Amikor Buddy újjászületik, repes az örömtől, mikor Clarity, akiből azóta érdeklődő, de problémás tini lett, magához veszi. Azonban hirtelen elválasztják őket egymástól, és a kutya kétségbeesik – vajon ezentúl ki viseli Clarity gondját?
Elbűvölő és szívmelengető történet tárul az Olvasó elé reményről, szeretetről és végtelen odaadásról. A Dog’s Journey felveti a kérdést: vajon mi emberek gondoskodunk-e házi kedvenceinkről, vagy inkább ők mirólunk? A regény több, mint egy újabb kedves kutyás könyv – az örök hűségről és az akadályokat leküzdő szeretetről szól.

A krimi királynőjének egy könyve

Agatha Christie: Egy marék rozs (Miss Marple 7.)

Én ugyan még nem olvastam Agatha Christie-t, de mindenképpen szeretnék. Miss Marple-t sorozatban jobban kedvelem, mint Poirot karakterét. Viszont én szeretem az egységes borítókat (az Agatha Christie részlegünk párommal eléggé összevissza) így kikötöttem, hogy a Miss Marple csak az új Helikon kiadós verzióban jöhetnek a gyűjteménybe (ahogy a Tommy és Tuppence sorozatot az Európa kiadós keményverzióban). És megjelent egy újabb darabja ennek a sorozatnak, ami természetesen kötelező darab – és még az is lehet, hogy párom is választ magának pár Christie regényt.

Fülszöveg

SPOILER

Mr. ​Rex Fortescue gazdag ám kétes ügyletektől sem visszariadó üzletember. Amikor gyönyörű titkárnője behozza délelőtti teáját, megissza, majd heves görcsök közt meghal. Neele felügyelő hamar kideríti, hogy nem a teától – még a reggelijébe tettek lassan ható mérget. A gyanú így a családra terelődik s úgy tűnik, igencsak mindenkinek lett volna oka rá, hogy eltegye láb alól az öregurat. Nem áll gyanún felül a személyzet sem; fiatal, második feleségének alighanem szeretője van, különben miért végrendelkezett volna a jóképű fiatalember javára. Percy fiával üzleti nézeteltérései voltak (igaz, ő üzleti úton távol volt, de hátha a felesége?); lányát, Elaine-t nem engedte férjhez menni; s alighanem piszkos üzleteivel is szerzett magának egypár halálos ellenséget. A gyanúsítottak száma csökken ugyan, amikor a feleség teájába ciánkáli kerül, a mafla kis szobalányt pedig megfojtják, de az ügy semmivel sem lesz világosabb, amíg meg nem érkezik Miss Maripe a szerencsétlen szobalány egykori úrnője. A bölcs vénkisasszony addig-addig cseveg a ház népével, míg rá nem jön először a bűntettek különös körülményeit megmagyarázó gyerekversikére (ebből derül fény az egyik legérthetetlenebb körülményre, a Mr. Fortescue zsebében talált maréknyi rozsra) majd ki nem deríti az igazi tettest – aki természetesen a legjobb alibivel rendelkező, legvalószínűtlenebb személy.

Mióta láttam a filmet és megvettem tavaly az első két részt, azóta tudom, hogy a Mióta kell

Jojo Moyes: Mióta megszerettelek (Mielőtt megismertelek 3.)

Ez a könyvfesztivál valószínűleg csupa olyan könyvről fog szólni, amiknek az első részét még nem olvastam, de láttam már filmben. De vannak azok a meghatározó élmények filmben, ami után a könyvet is el akarja olvasni az ember és a folytatásokat is tudni akarja – és ha az csak könyvben jelent meg, hát akkor bizony olvasni kell. Amit én nem bánok, és nem bánom, hogy a Mielőtt megismertelek trilógiát ki tudom majd olvasni úgy, hogy egymás után olvasom a köteteket.

Fülszöveg

SPOILER

A trilógia világszerte milliók által várt újabb kötetében tovább folytatódik a hatalmas sikert aratott Mielőtt megismertelek című regényben bemutatott Lou Clark története.
Lou sok mindent tud. Pontosan tudja például, hogy milyen nagy a távolság új New York-i otthona és londoni barátja, Sam lakása között. Azt is tudja, hogy a főnöke jó ember, ahogy azt is, hogy a felesége eltitkol valamit a férfi elől.
Azt viszont nem tudhatja, hogy miközben beleveti magát New York társasági életébe, hamarosan megismerkedik valakivel, aki jókora felfordulást okoz a lelkében. Merthogy Josh elképesztő módon emlékezteti valakire, akire rendkívül fájdalmas visszaemlékeznie.
Azt sem tudja Lou, hogy mihez kezdjen a kialakult helyzetben – csupán azt tudja, hogy bármilyen döntés hoz, az mindent visszavonhatatlanul megváltoztat az életében. És hogy mindenképp követnie kell a szíve szavát, akárhová is vezesse.

Az akcióba könnyen becsúszó történelmi könyv

Kate Quinn: A vadásznő

Kate Quinn nevével először tavaly Könyvhéten találkoztam az Alice hálózata könyve kapcsán. Azt a könyvet sajnos még nem olvastam, azonban ami késik, nem múlik – viszont talán a borító, talán más miatt, ez a könyv is nagyon vonz. Úgy gondolom, hogy 23 évesen eléggé kiforrott már az ízlésem, mégis, szeretem felfedezni a többi műfajt is, viszont a történelmi regények úgy érzem az én felnőtt énem könyves műfaja. Kate Quinn regénye pedig történelmi kötet.

Fülszöveg

A ​bátor és vakmerő Nina Markova mindig is a repülésről álmodozott. Amikor a nácik megtámadják a Szovjeuniót, mindent kockára téve csatlakozik a legendás Éjszakai Boszorkákhoz, a csak nőkből álló éjszakai bombázóalakulathoz, akik pusztító csapást terveznek a megszálló német csapatok ellen.
Miután kényszerleszállást hajt végre az ellenség vonalai mögött, Nyina a Vadásznő néven ismert náci gyilkos célpontjává válik, és csakis a saját bátorságának és eszének köszönheti, hogy életben marad.
Ian Graham brit haditudósító azután lett nácivadász, hogy személyesen megtapasztalta a háború borzalmait. De egyvalakit nem sikerült kézre kerítenie: a Vadásznő néven ismert gonosz ragadozót. A siker érdekében az ádáz és fegyelmezett nyomozó szövetségre lép az egyetlen emberrel, aki élve megúszta a Vadásznővel való találkozást: a vakmerőségig magabiztos Nyinával. Egy közös titok azonban meghiúsíthatja a céljuk elérését, hacsak Ian és Nyina nem kényszerítik magukat, hogy szembenézzenek vele.
A tizenhét éves Jordan McBride-nak, aki a háború utáni Bostonban ér a felnőttkor küszöbére, feltett szándéka, hogy fotós legyen. Nagyon fellelkesül, amikor a régen megözvegyült apja váratlanul egy új menyasszonyt hoz a házhoz. Van azonban a halkszavú német özvegyben valami nyugtalanító. Jordan kutatni kezd az új mostohaanyja múltjában és ráébred, hogy mélyen eltemetett rejtélyek lappanganak a családjában… titkok, amelyek veszélyeztetnek mindent, ami Jordannek drága.

A szerző, aki megszerettette velem a haikut

Fodor Ákos

Nagyika (apukám anyukája) egyik karácsonykor kölcsönadta Fodor Ákos egyik kötetét (Még: mindig) és én félve kezdtem el forgatni a haikukkal teli kötetet. A blog nevéből gondolom mindenki kitalálta, hogy eléggé tetszettek a haikuk. Sőt! Azóta beszereztem még egy kötetet és a húgom is eléggé szereti Fodor Ákost, szóval mindkettőnknek vannak kötetei. Így gondoltam, beszerzek még egyet, ha lesz rá lehetőségem.

Fodor Ákos: Gonghangok

Fodor Ákos az aforisztikus haikut műveli, nála a koan bölcs tanítása egybefonódik a haiku műfajával. Haikuit általában a közép-európai sors vállalása jellemzi. Ironikus-önironikus bölcselet az övé, haikuiban rendkívül sok a játékosság.

„Örülnék, ha alkatom és működésem valamelyest GONGszerűnek bizonyulna – a többi: Játékosaimon múlik.” – írja tizenhetedik kötetében a költő.

Fodor Ákos: Gyöngyök, göröngyök

Fodor Ákos (1945-2015)

HÁLA
Köszönöm,
hogy köszönöm.

Magyar szerző könyve, ami megbabonázott

Eszes Rita: Rókatündér

Van egy olyan eszementségem, hogy például az otthoni könyvespolcomon a legalsó sorban csak és kizárólag magyar szerzők könyvei kapnak helyet. Ezek a könyvek ugyanis külön érzéseket keltenek bennem – helyesebben plusz érzéseket. Viszont mindig is fenntartásokkal kezeltem őket. De vannak olyan szerzők, akiket ismerek és vannak olyanok, akiknek olyan könyvük jött ki, ami annyira felcsigázott, hogy hű. És ez egy ilye regény.

Fülszöveg

Ha igazán szereted, elengeded?
Midori nem hétköznapi lány – persze, minden tizennyolc éves így érzi. Ám ő az erdőben nevelkedett a kétszáz éves nagyanyóval, aki rókává tud változni. Midori is kicune, de még csak próbálgatja a képességeit.
Egy nap meglátja a vonzó és különleges Akirát. A fiú mesél magáról a rókának, de sejtelme sincs, hogy az érti minden szavát.
Csakhogy nagyanyó nem nézi jó szemmel Midori és Akira barátságát, ezért Oszakába küldi a lányt, hogy belekóstoljon a városi kamaszok életébe – és eltávolodjon Akirától.
Midori egy csapat külföldi cserediákkal együtt kipróbálja a japán középiskolások mindennapjait. Szert tesz két új barátra: a szívtipró Tristanra, és a lázadó Reire, akik ki nem állhatják egymást.
Mennyi titok szövi át a rituális szabályokat követő, fegyelmezett japánok életét?
Hogy érzi magát egy félénk rókatündér a gimnáziumban?
És mi történik, ha Akira egyszer csak felbukkan Oszakában?

Egy trilógia egy zseniális írónő tollából, aminek a borítója a leghúzóbb tényező

MaddAddam

Az történt, hogy én Margaret Atwood fan lettem, pedig még csak a sorozatot láttam. Talán meg lehetne vádolni azzal, hogy ész nélkül, egy idealizált álomképet kergetek és én fogok 50% eséllyel pofára esni, de nem érdekel. Margaret Atwood olyan világokat épít fel és úgy tekergeti a szálakat, hogy abba beleborzongok. És mikor megláttam, hogy a Vad-Ádám trilógiát – ami az új fordításnál/kiadásnál MaddAddam nevet kapta – új köntösben kiadják, hát rögtön beleszerettem. Különösen azért, mert habár szemeztem már a Guvat és Gazellával, de a második rész borítójától én tudtam, hogy esténként félnék [igen, nagyon ritkán, szinte soha, nem veszek olyan könyvet, aminek a borítója esténként nem biztonságos] – el lett hát vetve a dolog. Az új kiadás esetében viszont pont a második rész borítója az, ami a legjobban tetszik.

Margaret Atwood: Guvat és Gazella (MaddAddam 1.)

SPOILER

Egy ​férfi, aki valamikor Jimmy volt, most Hóembernek nevezi magát, és egy fán él nem messze a tengerparttól, óvakodva a kigykányoktól, a görmenyektől és a világot ellepő egyéb különös állatoktól. Egyetlen feladata, hogy vigyázzon a guvatkák csapatára, ezekre a tiszta lelkű, egyszerű gondolkodású, tökéletes emberekre, akik az ő menthetetlen faját felváltották a földön.
Nem tudja, maradt-e még életben valaki az egykori emberiségből a nagy járvány után, s fejében minduntalan azok az események zakatolnak, amelyek elvezettek idáig: ehhez a pusztuló – vagy épp most megújuló – világhoz. És egyfolytában egy nő hangja kísérti: Gazelláé, aki a szeretője volt, de nemcsak az övé, hanem legjobb barátjáé, a zseniális Guvaté is, aki a guvatkákat létrehozta…
Margaret Atwood áradó fantáziával képzeli el a közeljövőt, amikor a kiváltságos kevesek a tudományos városaikban kedvükre alakítgatják az emberek és állatok génjeit, s közben a többség kaotikus plebsztelepeken éli egyre nyomorúságosabb életét…

Margaret Atwood: Az özönvíz éve (MaddAddam 2.)

Az ​özönvíz éve nem prófécia, de riasztóan közeli lehetőség.
A világvége egy rejtélyes járvány képében érkezik, amely egymástól távol eső helyeken, egyidejűleg üti fel a fejét, és áldozatait először cseppfolyóssá teszi, majd kiszárítja. Csak ketten élik túl a katasztrófát: Ren, a fiatal trapéztáncosnő, aki bent ragadt a munkahelyén a Pikkelyek és Farkak fantázianevű szexklubban, és Toby, Isten Kertésze, egy zöld vallási szekta tagja, aki a MegÚj Spa luxusfürdőjében barikádozta el magát. Vajon vannak más túlélők is? Él-e még Ren bioművész barátnője, Amanda? Vagy ökoharcos mostohaapja, Zeb? Vagy egykori szeretője, Jimmy? Hát a KínGolyóból szabadult üldözői, vagy a kormányzat korrupt rendőrei?
Egy biztos: míg az emberiség nagy része kipusztult, boldogan élik világukat a különféle génmanipulált életformák – az oroszlán és a juh párosításából származó juszlánok, az emberi hajat növesztő műhajbirkák, az emberi agyvelővel rendelkező disznók. Miközben Ádám Egy, Isten Kertészeinek vezetője társaival együtt próbál utat törni magának ebben a kegyetlen, szép új világban, Ren és Toby a szabadulásán dolgozik…

Margaret Atwood: MaddAddam (MaddAddam 3.)

SPOILER

A ​MaddAdam-trilógia befejező kötetének főszereplői Az Özönvíz évében megismert Zeb és Toby, akik a többi túlélővel együtt új életet kezdenek az elpusztult civilizáció romjain. A táborukba érkeznek a guvatkák, akiknél épp kezdődik a párzási időszak. A Guvat és Gazellában megismert Hóember súlyos sérüléséből lábadozik, így Tobyra hárul a feladat, hogy átvegye a próféta szerepét a guvatkák közt. A járvány előtti világról szóló történeteiből lassan kiderül, mi és hogyan okozta valójában az emberiség pusztulását. A tábor lakóinak mindennapjai folyamatos küzdelemben telnek: a börtönként szolgáló gladiátorarénából kiszabadult vérszomjas bűnözők mellett a hiperintelligens hibrid disznófaj, a gömböcök is támadásra készülnek ellenük.
Margaret Atwood egyik legnagyobb szabású disztópiája a MaddAddam-trilógia. A Guvat és Gazella, valamint Az Özönvíz éve javított kiadásban jelenik meg a Jelenkor Kiadó gondozásában, a befejező kötet, a MaddAddam pedig most először olvasható magyarul.
"Igen, vissza fogunk jönni ide. Remélem, hogy vissza fogunk jönni.
A remény az, amikor valamit nagyon akarunk, de nem tudjuk, hogy az a dolog, amit akarunk, valóban bekövetkezik-e.
Most jó éjszakát fogok kívánni.
Jó éjszakát."

Egy eddig ismeretlen szerző figyelemfelkeltő regénye

Guillaume Musso: Holnap

Nos, Musso számomra ismeretlen szerző, azonban mikor megláttam ezt a kötetet rögtön a kívánságlistámon landolt, de nem szereztem még be. Számomra olyan, mint a Ház a tónálígy fülszöveg alapján, de lehet, hogy egészen más. Viszont annyi biztos, hogy ez az időcsavar már ott is bejött és most egyre jobban szeretem ezt a fajta játszadozást – talán mert az én időm egyre kevesebb, a napjaim egyre zsúfoltabbak.

Fülszöveg

Emma New Yorkban él. Harminckét évesen még mindig keresi élete párját. Matthew Bostonban lakik. Egy szörnyű balesetben elvesztette a feleségét, és most egyedül neveli négyéves kislányát. A világhálón ismerkednek meg, és egymásnak írt e-mailjeik alapján hamarosan mindketten arra gondolnak, hogy végre megtalálhatják a boldogságot. Elhatározzák, hogy találkoznak egy manhattani olasz étteremben Ugyanazon a napon és ugyanabban az órában lépnek be az étterem ajtaján. Ugyanahhoz az asztalhoz ültetik le őket – és mégsem fognak soha találkozni.
Hazugságok hálója? Az egyik fél képzelgése? A másik manipulációja? Egy érthetetlen helyzet áldozataiként Matthew és Emma hamar rádöbbennek arra, hogy nem csupán egy meghiúsult találkozóról van szó…

Címkék: ,


régebbi